A csodák a mindennapjaink részei

A csodák a mindennapjaink részei, de néha kell egy kis külső segítség ahhoz, hogy észrevegyük és megéljük őket. Ez az, amiért szeretek lovakkal dolgozni. Ők őszintén, megmutatják ezeket a bennünk megbújó, sokszor talán elbújó csodákat. Miként teszik ezt? Ítélkezés nélkül, a szívüket kitárva felénk. Ez a nyitottságuk, mind a viselkedésükben, kommunikációjukban, együttműködőkészségükben, mind a szimbólumok szintjén igaz. Amikor felülünk a lóra, akkor a lovas gyökércsakrája, a ló szívcsakrájával kerül kapcsolatba. Gyönyörű felajánlás a részükről, hogy felengednek a hátukra! Ők a szívüket nyitják meg felénk, pedig zsákmányállatok, akiket évmilliókon keresztül levadásztunk, mégis bizalmat szavaznak nekünk.

A társadalmi szerveződésük, a túlélési stratégiáik, az alkalmazkodóképességük megtanulandó lehet számunkra magánemberként és vállalkozásban dolgozóként egyaránt. Nem keseregnek, nem a múlton rágódnak, és nemcsak a jelenben, hanem a pillanatban élnek.

Hogyan lehet a lovak segítségével fejlődni, tanulni, élethelyzeteket, napi/munkahelyi problémákat megoldani?

A ló – a megfelelő szakember támogatásával – tréning vagy coaching során tud felismeréséhez segíteni bennünket: kismamákat, párokat, családokat, személyes problémákkal küzdőket, cégvezetőket, értékesítőket, ügyfélszolgálatosokat stb. A lovak szemében mi nem professzorok, kisemberek, vezetők, betegek vagy egészségesek vagyunk, csak bennük bizalmat ébresztő vagy bizonytalanságot keltők.

Mi a lovak ősi titka?

  • a méretük, mely félelemmel,
  • a mozgásuk, kitartásuk, teljesítményük, mely csodálattal tölt el bennünket,
  • az ismeretlenségük, mely hiedelmeket ébreszt,
  • a szemük, mely évmilliók bölcsességét tükrözi,
  • a megbocsájtó képességük, és az hogy
  • tisztalappal indulhatunk náluk, nem büntetnek, csak reagálnak ránk.

A felsoroltak ellenére is viszonylag nehéz elképzelni, hogy hogyan segítenek nekünk a lovak abban, hogy javuljon az önismeretünk, csökkenjenek a félelmeink, nőjön az önbecsülésünk, önértékelésünk, jobb vezetővé váljunk, javuljon a párkapcsolatunk, stb. Az elképzelhetőség kedvéért álljon itt néhány példa Báró ló munkáiból:

Fiatal kismama keresett meg azzal, hogy ő nem jó Anya, mert nem tudja, hogyan nyugtassa meg síró kisbabáját. Az első feladat során arra kértem, hogy simogassa meg Bárót és mondja meg, hol jó, kellemes az érintése a lónak. Ekkor a hölgy megállt a ló válla mellett és egyenletes mozdulatokkal elkezdte simogatni. Ezt körülbelül 2 perc után abbahagyattam vele, mert folyamatosan egy ponton simogatta Bárót, semmit nem változtatott a mozdulatai erősségén, intenzitásán és a simogatás helyén. Kilépve a helyzetből megkértem a hölgyet, hogy nézzen vissza saját magára, ekkor fogalmazta meg, hogy nem kísérletezett, nem derítette ki, hogy mire hogyan reagál Báró, csak egy módon viselkedett. A „házi feladata”, a következő alkalomig az volt, hogy a babájánál térképezze fel, mit szeret és mit nem a csöppség. Következő alkalommal elmesélte, hogy nagyon izgalmas volt számára újra ismerkedni a babájával és sikerélménye lett, mert nem görcsölt be, nem adta fel, nem magát okolta, ha nem sikerült a megnyugtatás, hanem keresgélt tovább. Igy meglettek a „szereti pontok”.

Egy középkorú hölggyel azon dolgoztunk, hogy magányos és újra kéne indítania a teljes életét, de kilátástalannak látja azt és úgy érzi, nincs ereje felállni.

Báró szembesítette azzal, hogy milyen gyorsan tanul meg új dolgokat és építi be azokat a régi tudása mellé, hogy számára teljesen ismeretlen közegben milyen jól megtalálja a helyét és milyen magabiztosan tud irányítani, ha az erőforrásaira fókuszál és nem a veszteségeire.

Egy családfő azzal keresett meg, hogy egy helyzetet a kisebbik fiával nem jól kezelt, durva volt és ez bántotta őt, ezért eljött az 5 tagú családjával. Báróval végzett vezetéses feladatok során erősödött az egymás iránti bizalom, amit náluk azzal értem el, hogy – előre egyeztetetten – a feladatokat az Apa mondta el a gyerekeknek, ő segített nekik a végrehajtásban (megjegyzés: az illető előzőleg két vállalati tréningen volt már nálam, így megvoltak az alapok ahhoz, hogy kis külső segítséggel képes legyen erre.) A hatás nagyon erős volt, mert azt sugározta a gyerekek felé, hogy Apa „hős” és még ezekkel az óriási állatokkal is szót ért. A gyerekek tátott szájjal figyelték Apjukat, jókedvűen és nagyon ügyesen hajtották végre azokat a játékos feladatokat, amiket kért tőlük.

  • Hogy mindenkiből lehet-e vagy hogyan lehet valakiből lovas coach,
  • milyen kompetenciákra van szükség ehhez a munkához,
  • miért és mikor érdemes coach-hoz menni,
  • mi a ló asszisztált tréning és coaching közti különbség,
  • hogyan lesz egy lóból tréning/coachingló,
  • miket lehet lovas coaching során fejleszteni, ezekről és még sok más érdekességről szól a Lovakkal. Együtt. Önismeret nem csak lovasoknak című könyvem: www.lovakkalegyutt.hu.

3o fejezet, rengeteg esetpélda, gyönyörű fotók, önálló feladatok teszik teljessé a könyvet, mely karácsonyi ajándéknak is tökéletes.

Szabó Emese Hajnalka
Lovastréner, coach, szakíró

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.