Szabó emese hajnalka

2013. áprilisiban volt egy lovasbalesetem, ami miatt jó ideig fizikailag nem tudtam lóra ülni és környezetem szerint ezután már nem is kellett volna. Valószínű a kevésbé fanatikusok ezt az utat választották volna. Bennem egy percig nem volt kérdés, hogy visszaülök, csak a mikort nem láttam. Valahogy éreztem, hogy ez a helyzet nem véletlenül alakult így és jól fogok kijönni ebből a - főleg eleinte - kilátástalan helyzetből. Így kezdtem el tudatosan magammal, a félelmeimmel, a mit is akarok az életemtől kérdésekkel foglalkozni. A válaszok nagyon egyirányba vittek, és ez a természetes lókiképzés, annak is eleinte a földről végezhető része volt. Az idomítás és az, hogy milyen szintre jutottunk, az most mellékes (bár az elrontott lovak, akikkel dolgozom nem így látják , de a mostani írásom szempontjából nem lényeg), ami közben velem történt, bennem zajlott, az indított arra, hogy másoknak is megmutassam mire is vagyunk/lehetünk képesek, hogy segítsek a félelmeik legyőzésében és bizonyítsam, hogy idősebb korban is érdemes és lehet is tanulni, főleg önmagunkról és lehet és kell is új célokat találni (akár kilátástalan helyzetben is) Trénerként ezek mindig is fontosak voltak számomra. Szerintem, aki megáll a fejlődésben, az hamar kimarad a körforgásból. Háát... nálam van körforgás... Saját tapasztalatok, ló- és önismereti képzések, rengeteg olvasás és gyakorlás után alakultak ki (és alakulnak folyamatosan) a lóval támogatott programjaim. Már eddig is sok résztvevőnek segített a félelmei kezelésében, önmaga megismerésében, a két lábon állásban, az önmagukban való hitben, kommunikációs hiányaik megértésében.

Szakmai hátterem

1989-ben kerültem kapcsolatba egy Oxfordi üzleti know-how alapján oktató menedzser céggel. Itt végeztem üzleti tanulmányaimat, majd, mint a Diploma in Management Studies 2 éves képzés projekt menedzsere dolgoztam. Önállóan tréningeket és üzleti coachingot 1992 óta tartok.

Akiktől ezen idő során közvetetten tanultam és meghatározzák a szakmai hátteremet (a teljesség igénye nélkül):
Eric Berne,
Coelho,
Popper Péter,
Edward de Bono,
Goleman,
Barlai Róbert,
Rudas László,
Mérei Ferenc,
Csontó Zoltán,
Dr Rácz Zsuzsanna,
Jesús Morales Sanchez,
Philip Carl,
Pat Parelli,
Honza Blaha,
Monty Roberts,
Klaus Ferdinand Hemfling,
Nevzorov,
Sabine Oettel,
Chirstofer Dahlgren és még sokan mások.

Akikkel személyes kapcsolatba kerültem és tanfolyamokon, képzéseken közvetlenül tanultam:
Bilkei Pál (Kriminálpszichológia),
Bokodi István (Lovas túravezető képzés),
dr Buda László (Szomatodráma),
Dallos Gyula (Díjlovaglás),
Fayköd Petra (Horsemanship),
Feilné Jantner Erika (Szimat tréning, Láthatatlan Póráz Módszer- tréning)
dr Gőblyös István (Akadémista képzés),
Kemerle Anikó (Engedelmesség tréning)
Halász Péter (kiképzés alapok),
Janik Attila (díjugratás),
Jóriné Sipos Tünde (Pranaenergia1., Agytréning),
Kappel Edit (nyílt napok),
Kardos Edina (szakmai műhelysorozat),
Katrics Tamás (Szabadidomítás),
Kiss Timea (Alternatív Képességfejlesztő lovasterapeuta képzés, Mozgásfejlesztés lovon),
Nyakas Gábor (Engedelmesség tréning)
Kovács Judit (Lovas coaching),
Lakos Judit (Kutyás terápiás foglalkozásvezető képzés)
Kovács Gabriella (western),
Lakos Judit (Kutyás terápiás foglalkozásvezető képzés)
Lázár Zoltán (Fogathajtás),
Lázár Vilmos (Fogathajtás),
Lezsák Levente (Természetes kiképzés),
Pataky Kata (Join up),
Petró Eszter (Do as I do)
Rupp István (Földi munka lóval),
Suhai Gábor (Nemzetközi lovastréner képzés),
Szegedi Gábor (Fogathajtás),
Széplaki Pál (Díjugratás),
dr Tornyi Kata (Ló biomechanikája, lómasszázs),
Török György (Free Horse Style képzés),
Tuska Pál (Military),
Valentin Péter (Jobbféltekés rajztanfolyam),
Zsebe Zsuzsa (Fiatal Szabadidomítók Közössége),

Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola (Pedagógia szak),
Állatorvostudományi Egyetem (Hippológus, Lovas tanár- és szervező képzés)

Akadémista vizsgáim Dr Gőblyös Istvánnál:

-vezetőszáras munka
– spanyol lépés kézen
– spanyol lépés hátról