Referenciák

Tréning, coaching, nyílt nap résztvevők mondták

"Ez a lovas tréning nagy élmény volt számomra. Köszönöm ismét, hogy részt vehettem rajta."

Olyan fantasztikus szakemberektől volt lehetőségünk tanulni,ami még nemzetközi viszonylatban is ritka,ezt állitom! Ennyire fegyelmezett,profi és képzett lovakat pedig eddigi pályafutásom során még nem láttam! Élmény volt a munka!!! 😍🐎(Susy B. Borneas)

"Nemcsak az élményt köszönöm, hanem a rengeteg tanulságot is, amit szerezhettem."

"Nagy élmény volt látni, hogy mennyire érzékenyek a lovak arra, hogy mi milyenek vagyunk belül."

"Egy gyerekkori álmom vált valóra, mert nagyon szerettem a lovakat, meg szeretem is, de sosem volt alkalmam köztük lenni, megtanulni lovagolni."

Köszönöm szépen a visszajelzést Csíkos Marianna!

"Ma ott voltam Szabó Emese Hajnalka által tartott állatasszisztált - tréning bemutatón. Nagyon tetszett, és elröppent a délelőtt, 14 óra után volt vége. Azt hiszem minden résztvevő azzal a meggyőződéssel indult haza, hogy ez az dolog nagyon jó, és visszatért egy teljes foglalkozásra. Volt olyan résztvevő aki már többször volt Emesénél ilyen tréningen. Volt aki lovasemberként jött el, hiszen a lóval való együttműködésre és saját korlátaink megismerésére is alkalmas ez a fajta tréning. Nekem nagyon pozitív volt az egész, eleve ló💗 részvétele már az, a környezet, egy lovarda😁, szintén pozitív, és a bemutatón szereplő lórésztvevőt pedig ismerem💗. Még feladatot is kaptak a résztvevők, amit természetesen a lóval kellett végrehajtani. Minden résztvevő kapott új ötletet, gondolatot, amin "lehet rágódni" 😉, végrehajtani. Szuper az ötlet, nagyon jó az Emese által megírt könyv, és sok problémára találhatunk a tréningen választ. Természetesen a válasz, a megoldás bennünk rejlik, nekünk kell az emberi és állati trénerpartnerünk segítségével a megoldásokat, és önismeretünket fejleszteni. Korábbi munkáim során volt alkalmam résztvenni hasonló, de teljesen állatmentes, "hibernált" irodai környezetben szervezett tréningen. Volt köztük jó is, több kevésbé jó, DE! ilyen szuper nem volt. Nagyon jó volt még hogy Emese összefoglalta a lényeges dolgokat, mikor egy - egy "fejezet" végére értünk mindenki elmondhatta a benne megfogalmazódó gondolatokat, kérdéseket. Hasznosan telt a délelőtt. Profi tréner volt Emese is, és Báró is! Köszönöm Emesének hogy lehetővé tette!" 💗

Milyen tanulságokkal, tapasztalatokkal távozol a tréningről?

Nyitottan, másikra figyelve közeledni. Elvárásokat, feltételezéseket hátrébb hagyva adott helyzetre reagálni. Kicsit féltem a lovaktól, ezentúl bátrabb leszek velük. Tanulságos volt az, hogyan lehet közösségben együttműködni, egymás segítségére számítva eredményt elérni. Emberi kapcsolataimat rendezni úgy, hogy mindkét fél pozitív megerősítést kapjon. Az előzetes elvárások, félelmek a tapasztalás során megváltozhatnak. A félelmek, gátlások legyőzősében nagyon sokat segített. Érdekes tanulságokat mutatott a hatalmi játszmák, a másik fölé helyezkedés tekintetében. Nem a méret a lényeg. A gátlások és a félelmek legyőzhetőek. A testbeszédre is figyelni kell, az érzések kinyílnak.

Hogy értékeled a trénert és munkáját?

Határozottsága a nyugalma a lovak és feladatok biztonságos végrehajtását alapozta meg, bizalmat adóan. Kiváló Segítőkész, kommunikatív, kedves, mindenben segítőkészen támogatta a csapatot. Felkészült, tapasztalt, rövid idő alatt sok érdekes feladatot mutatott be, közelebb vitt a lovak „működésének” megértéséhez, egyben párhuzamot vont az emberekkel. Gyakorlott, jól bánik a lóval, emberrel egyaránt. Tapasztalt, gyakorlatias. Látszik, hogy valóban érti és tudja. Nagyon köszönöm.

Céges referenciák

PPG Trilak Kft. – csapatépítés
Wittmann és Battenfeld Kft. – együttműködés, konfliktuskezelés, kommunikáció, asszertivitás, tervezés, időgazdálkodás, coaching
CompuTREND Zrt. – prezentációtechnika
Kaiser és Kraft Kft. – értékesítők képzése
Thuasne Hungary Kft. – együttműködés, coaching
Magyar Posta Biztosító – együttműködés
Bázis Addiktológiai Szolgálat – asszertivitás, önismeret, kommunikáció